MERNÜNK KELL RÁ GONDOLNI!
– Azon
nem csodálkoztam, hogy amikor 24 év után olimpiai bajnoki aranyérmet
nyertetek Sydney-ben, elhalmoztak díjakkal – Széchenyi-emlékérem, a
Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, az év magyar
sportcsapatának tagja –, de a „Vasút Szolgálatáért kitüntetés”
aranyfokozatán némileg meglepődtem…
– Ez a MÁV és a BVSC szoros kapcsolatának
köszönhető. Akkoriban még voltak sportállások, így 1993-ban
vagonlakatosként „helyezkedtem el”…
– Azaz alvázas felépítésű vasúti
szállítójárműveket hegesztettél?
– A számból vetted ki a szót! Azért sejtheted,
hogy körülbelül mennyire tettem le a névjegyem a vagonlakatos szakmában…
Először a Déli pályaudvaron voltam, majd áthelyeztek Rákosrendezőre.
Zongoralecke
– Teljesen indokolt lépés… Komolyabbra –
és a családra – fordítva a szót, felmenőid Ausztria déli részéről
származnak, magyar-olasz kettős állampolgár Märcz Tamással beszélgetek,
aki a pályafutása elején még „tz”-vel írta a nevét…
– A Märcz család eredetileg „cz”-vel írta a
nevét, egészen addig, amíg édesapám személyi igazolványát egyszer el nem
írták „tz”-re, de aztán visszatértünk az eredeti családi írásmódra. Valóban
minden nagyszülőm sváb származású, klasszikus sváb nevekkel, ilyen ugye a
Märcz, de a családunkban van Remmel, Wischer, később lett Vári és Klebl is.
Ükapámról, Klebl Mártonról, aki a helyi kántor volt, Soroksáron ma is utca
van elnevezve! Nagybátyámnak, Vári Lászlónak a 60-as, 70-es években saját
zenekara volt „Vári Trió” néven. Hotelekben játszottak, elég népszerűek
voltak, még Puskás Öcsi is gyakran vendégük volt, sőt mondhatom, jó barátok
voltak. A Märcz nagypapa pedig a 60-as 70-es évek talán legkiválóbb
műbútorasztalosa volt. Ő volt a kevés akkori „maszek” iparosok egyike, akit
az akkori rendszer engedett dolgozni, mert ők maguk is tőle rendelték a
neobarokk és biedermeier bútorokat, ahogyan egyébként a belga királyi
család is tette. Még most is őrzők néhány általa készített remek
bútordarabot.
– A zene és a vízilabda között szinte
„zongorázni lehet a különbséget”…
– Értem a kérdést, látom, vannak „belső”
információid rólam! Nyolcéves koromban még a Zeneakadémián is voltak
zongoravizsgáim, a magam szórakoztatására még ma is játszom, de megtanultam
furulyán, szájharmonikán és gitáron is játszani. Nálunk hagyomány volt a
zene szeretete. Édesapám is jól zongorázott, pedig eredeti foglalkozását
tekintve, kohómérnök volt. Mindig szerettem a zenét, Ennio Morricone az
egyik kedvencem, a magyarországi koncertjét is megnéztem, zseniális volt! A
Keresztapa és a Profi című film zenéit én magam is szívesen játszom.
Egyébként a Profiban játszó Belmondo amúgy is nagy hatással volt rám,
imádtam minden alakítását és magát a karaktert.
– Tudod, ki volt Belmondo sportoló példaképe?
– Mivel Belmondo bokszolt, akkor esetleg
Muhammad Ali?
– Ennél még érdekesebb, mert magyar
sportolóról van szó…
– Akkor Papp Laci lesz!
A teljes cikk a Presztízs Sport 8/3-as
számában olvasható.