Miként jutott el a gólzsák Kragujevactól Luganóig?
Holender Filip a délszláv háborútól a magyar
válogatottig
– Igaz, hogy amikor 2009-ben, 14 évesen
a kispesti Magyar Futball Akadémia növendéke lettél – egy szót sem tudtál
magyarul?
– Ez teljesen igaz. Úgy érkeztem Budapestre,
hogy abszolút nem beszéltem magyarul, egyetlen szót sem ismertem…
A háborúban a foci jelentette az
egyetlen örömöt
– Adja magát a kérdés: miért éppen
Magyarországra és Budapestre esett a választásotok?
– Édesapámmal úgy döntöttünk, hogy 14 évesen
egy olyan futballakadémiát keresünk, ahol minden feltétel adott a
fejlődésemhez, s nekem valóban csak azzal kell törődnöm, hogy minél jobb
játékos váljon belőlem. Elárulom, nem csak kizárólag a Honvédban
gondolkodtunk, de szinte egyik napról a másikra kellett döntenünk. S mivel
édesapámnak mindig is Puskás Ferenc volt a kedvenc futballistája, és máig
őt tartja a világ legjobb játékosának, az is óriási motivációt adott, hogy
ahhoz a klubhoz kerülhetek, amelyben egykor Öcsi bácsi is játszott.
– Az mennyire motivált, hogy apai nagypapád
magyar származású?
– Természetesen ez is sokat jelentett. Sajnos
nem emlékszem a papára, mert kétéves voltam, amikor meghalt, de a szüleim
azt mesélték, hogy ő is nagyon szerette a futballt. Tehát az ő személye is
motivált, hogy Magyarországon minél jobb futballista váljon belőlem, ma már
biztos, nagyon büszke lenne rám…
– Egyébként milyen volt a gyermekkorod
Szerbiában? Ezt már csak azért is kérdezem, mert a kilencvenes évek végén
még keményen tartott a délszláv háború, illetve annak utórezgései…
– Belgrádtól 120 kilométerre egy 150 ezres
városban, Kragujevacban laktunk, és minden nehézség ellenére mondhatom:
gondtalan gyermekkorom volt. Még egészen kicsi, 5-6 éves voltam, amikor
bombázták a városunkat, szerencsére maradandó emlékeim nincsenek erről,
csak azt tudom, a szüleim mindent megtettek azért, hogy semmiben ne
szenvedjünk hiányt. Az akkori nehéz körülmények között a foci jelentette
számunkra a boldogságot, ez volt a magyarázata, hogy suli után egész nap
rúgtuk a bőrt, és csak sötétedésre értünk haza.
– Egyébként törvényszerű volt, hogy
futballista leszel?
– Szinte az összes csapatsportágat
kipróbáltam, de a döntő változást az jelentette, hogy alsó tagozatos
koromban az iskolánkban rendeztek egy futballkiválasztót. A
legtehetségesebb gyerekeket összeszedték, rendszereses edzéseket tartottak
nekünk, és Fortuna Futball Iskola néven a környék csapataival mérkőztünk
meg. Amolyan Bozsik Program-szerű tornák voltak ezek, ahol mindig a
legjobbak közé tartoztunk. Ez remek alapot jelentett számomra, hiszen a
hangsúly azon volt, hogy rengeteget játsszunk. S persze számos sikerélményt
szereztünk, hiszen túlzás nélkül mondhatom, hogy a legjobbak voltunk, de
mindez csak hab a tortán.
A teljes cikk a Presztízs Sport 7/4-es
számában olvasható.
Hasonló cikkek
Legolvasottabb cikkek
