Puhl Sándor-interjú
„Édesanyám
miatt lettem játékvezető!”
– Ami tény: a világbajnoki döntő után, a
kilencvenes évek közepén (emeljük ki a rengeteg emlékezetes mérkőzés közül
az 1996-os Eb-elődöntőt vagy éppen az 1997-es BL-finálét) rendkívül
népszerű volt, szinte a csapból is ön folyt. Hogy viselte mindezt?
– Nem könnyen… Határozottan zavart, de
elfogadtam: aki közszereplésre vállalkozik, el kell viselnie, hogy akár
pozitív, akár negatív értelemben, de megtalálják őt.
– Visszatérve még egy gondolat
erejéig a világbajnoki döntőre: egyetlen magyar résztvevőként mire gondolt
a brazil és az olasz himnuszt hallgatva? Felrémlett az első mérkőzése, a
mindössze 15 évesen vezetett Onód – Varbó találkozó?
– Őszinte legyek? Nem igazából… A finálé előtt
két nappal tudtam meg, hogy enyém lesz a döntő, s ilyenkor azért sok minden
átfut az emberen, nem csupán egy mérkőzés, hanem szinte az egész
pályafutása. S annak ellenére, hogy tudtam, az élet a legnagyobb rendező,
persze, hogy izgultam: ötször öltöztem át, ötször megfésülködtem, többször
ellenőriztem, hogy minden rendben van-e, jól szól-e a síp, megvannak-e a
lapok, a jegyzettömb, jól fognak-e a tollaim. Olyan voltam, mint egy pilóta
a fölszállás előtt: az egészséges drukk csak addig tartott, amíg kilőtték
az űrhajót, azaz elkezdődött a mérkőzés, és belefújtam a sípba. S amíg a
világ a brazil, majd az olasz himnuszt hallgatta, én egymagamban a magyart
dúdoltam, hiszen akkor még nem egy országból jelölték ki a játékvezetői
csapatokat, egy kolumbiai és egy iráni partjelzőm volt. Férfiasan
bevallom: nem sok hiányzott ahhoz, hogy valami könnyek előjöjjenek…
– Ha valaki olyan magaslatokba jut, mint ön,
különösen érdekes lehet, hogy egy karrier miként is kezdődött el. Azt
többször nyilatkozta már, hogy egy lábtörés miatt döntötte el, hogy
labdarúgóként befejezi, és átnyergel a „másik oldalra”. Nehéz elhatározás
volt? S mit szóltak ehhez a szülei?
– Egy 15 éves kamasz még nem feltétlen
döntésképes az élet nagy dolgait illetően. Én például az édesanyám miatt
lettem játékvezető! Ő látott meg az Észak-Magyarországban egy alapfokú
tanfolyamról szóló hirdetést, s mivel egy térdsérülés miatt nem tudtam
folytatni a focit, azt mondta nekem: „Fiam, menj el, így legalább a futball
közelében maradhatsz!” Hallgattam rá…
A teljes cikk a Presztízs Sport 8/9-es
számában olvasható.
Legolvasottabb cikkek
